OtthonSzolgáltatásAz adó 1% nagy jelentősége

Az adó 1% nagy jelentősége

Adó 1%
Adó 1%

Aki szeret örömet szerezni másoknak, segíteni a rászorulóknak, annak ehhez remek alkalmat kínál a Daganatos.hu alapítvány, amely a daganatos gyermekek számára igyekszik támaszt nyújtani. Az alapítvány főleg az adó 1% hozzájárulásokból gazdálkodik, hiszen az adományok nagyobb hányada ezekből az összegekből származik. A szóban forgó segélyszervezet egy nonprofit társulás, amelynek tagjai semmilyen anyagi juttatásban nem részesülnek. Az összegyűjtött adományok maradéktalanul a rák elleni küzdelemre vannak fordítva.

A legfőbb cél a betegség korai diagnosztizálása, illetve megelőzése, hiszen úgy lehet ellene leghatékonyabban fellépni. Az alapítvány a betegség elleni kampányokkal, orvosi műszerek finanszírozásával, valamint a beteg gyermekek és családjaik számára nyújtott anyagi támogatás révén igyekszik segíteni. Egy-egy adakozónak az adó 1% nyilatkozat általi adományozásához csupán néhány perc szükségeltetik évente, viszont a tumoros betegségben szenvedő kiskorúak számára ez könnyen az életet is jelentheti.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás