OtthonWebáruházA Nike teremcipő főbb adottságai

A Nike teremcipő főbb adottságai

Nike teremcipő

Mindenki egyetért abban, hogy az ideális labdarúgó lábbeli komfortos, jól párnázott, tökéletese passzol a lábfejhez, jól szellőzik és nem utolsó sorban bírja a gyűrődést. Ezek a tulajdonságok illenek a Nike teremcipő fajtára is, ami megkérdőjelezhetetlenül igazolja, hogy miért is vált ez a világ egyik legkedveltebb cipőjévé azok körében, akik nem füvön vagy salakon játszanak, hanem a sporttermek padlóján.

A fent említettek mellett az is említést érdemel a Nike teremcipő esetében, hogy ez hihetetlenül tartós. Ez biztosan nem fog tönkremenni alig pár hónap alatt, és még 3 év után is komfortos marad, megadva a fontos stabilitást.

Sohasem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy aki többféle pályán is játszik, mind például terem, műfű vagy rendes fű, az kötelezően minden terepre külön-külön lábbelit kell megvegyen. Azt pedig észben kell tartani, hogy nagy kockázat teremcipőben játszani a műfüvön, hiszen a csúszásveszély így igen magas, és ezzel együtt nő a balesetek kockázata is. A Nike teremcipő, a felépítéséből adódóan, csakis teremben állja meg a helyét.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás