OtthonWebáruházSokan aggódnak a hőszivattyúk hatásfoka miatt télen

Sokan aggódnak a hőszivattyúk hatásfoka miatt télen

Hűszivattyúk hatásfoka télen

A hőszivattyúk jelenleg az egyik legmodernebb és legtakarékosabb megoldást kínálják az otthonaink fűtésére, valamint a használati meleg víz előállítására, hiszen ezek a berendezések felhasznált energia 75%-át a levegőből, mint megújuló energiaforrásból nyerik ki.

Ez óriási megtakarítást jelent, hiszen a hagyományos gázkazánokhoz és a fával működő változatokhoz képest 40%-al kevesebb fogyasztás is elérhető. Azonban sokakban felmerül a kérdés, hogy a https://klimaszakaruhaz.hu/hoszivattyuk oldalon kapható készülékek vajon ugyanolyan hatékonysággal működnek-e télen is, mint nyáron.

Ez valószínűleg azért fordul meg több felhasználó fejében is, mivel arra gondolnak, hogy ilyenkor sokkal hidegebb a levegő, így abból nehezebb hőt előállítani. Ellenben a hőszivattyúk nem a levegőből kinyert hőt használják fel, hanem azt a befektetett munkát, amivel a hidegebb levegőt melegebb közegbe áramoltatják. Ugyanis a hő nem áramlik spontán hűvösebb helyről magasabb hőmérsékletűre.

Tehát a hőszivattyúk egyfajta fordított hűtőgépek, így nem kell tartani a hatékonyság csökkenésétől a téli időszakban sem. A https://klimaszakaruhaz.hu/hoszivattyuk oldalon megrendelhető termékek nyugodtan választható fűtéskorszerűsítés és a fűtés-, illetve a villanyszámla csökkentésének céljából is, mert garantáltan be fogják váltani a hozzájuk fűzött reményeket.

Csak annyi a lényeg, hogy a berendezés mindig a kifűtendő terület és a meleg víz használat alapján kerüljön kiválasztásra és megvételre. Ugyanis értelemszerűen eltérő teljesítményre van szükség egyszobás lakásban, mint emeletes házban, illetve kéttagú család meleg víz szükségleteinek kielégítése is kevesebb energiával megoldható, mint egy olyan lakóközösségben, ahol sokkal többen laknak.

Azonban, ebben a döntésben sem marad senki magára, hiszen a https://klimaszakaruhaz.hu/hoszivattyuk weboldal munkatársai minden kérdés esetén állnak az érdeklődők rendelkezésére és segítenek az ideális hőszivattyú kiválasztásában is. Hívja őket és használja ki a technológia vívmányait!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás