OtthonTávirányítóHogyan működik a távirányító?

Hogyan működik a távirányító?

Hogyan működik a távirányító?
Hogyan működik a távirányító?
Különböző elektronikai cikkeket manapság már kis kézi irányítóval látnak el, így sokkal könnyebben lehet őket kezelni. A kifejlesztéséhez igencsak kifinomult tudásra volt szükség. Célja az volt, hogy fokozza a komfortérzetet és egy kényelmesebb használhatóságot tudjon biztosítani a készülék tulajdonosa számára. Nem is gondolnánk, hogy mennyi számtalan funkcióval van ellátva egy egyszerű távirányító. Az első televíziós távirányítót már az 1948-as években tervezték meg, természetesen az Amerikai Egyesült Államokban. Kábel kötötte össze a kapcsolót és a készüléket. Ma már számtalan változattal rendelkeznek ezek a távirányítók. Először a kép méretének szabályozásában segített ez az eszköz. Nemsokára kerültek elő az első csatornát váltó irányítók is. Még öt évbe került, amíg piacra kerültek az első távirányítós készülékek is. Tulajdonképpen egy fényérzékeny szenzor segítségével lehetett a kívánt funkciót kiválasztani. Hátrány az volt, hogy a szobába beszűrődő egyéb fények befolyásolták ennek a hatékony alkalmazását. Ekkor kerültek elő az első ultrahang technológiával készült kapcsolók. A technika annyira fejlődött ebben az időben, hogy pár év múlva már modern, infravörös fénynyalábbal működő távirányítókkal álltunk szembe. Amikor megnyomunk egy gombot a kapcsolón, akkor az aktuális parancsot egy dióda által kibocsátott, 40 kHz frekvenciával rendelkező és 950 nm hullámhosszú, láthatatlan fénysugár tartalmazza. A készülékben lévő jelfogó képes ezt felismerni és végrehajtani a kívánt utasítást.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás