OtthonSzolgáltatásPuzzle játékok óriás kiszerelésben

Puzzle játékok óriás kiszerelésben

Puzzle játékok
Puzzle játékok

Karácsony közeledtével bizony igen sok lehetőségünk lesz az ajándékok megvásárlására. Viszont, hogyha már jóval előtte kigondoltuk, hogy mit is szeretnénk ajándékozni szeretteinknek, néhánynak a beszerzését már most is elkezdhetjük. A puzzle játékok méltán népszerűek. Ezek a kis játékok nem igazán számítanak modern játéknak. Már a 19. század második felében is ismert volt. Sőt, 1793-ban fedezték fel véletlenül Nagy-Britanniában egy John Spilsbury nevű angol térképkészítő révén, ugyanis ez az ember térképet ragasztott egy falapra, majd szétfűrészelte a grófságok határai mentén. A játékos célja az volt, hogy a térképet újra összeillessze. Ezt a fajta puzzle játékot, vagy kirakót, segédanyagként árusította a földrajz tanulásához. A puzzle játékok manapság már óriási méreteket is ölthetnek. Akár akkorát is, ami egy egész helyiséget elfoglal. A puzzle játékok természetesen a kicsik számára is megtalálhatóak, mini formában. Az áruk változó lehet, üzletenként eltérő. Az viszont elmondható, hogy az ár a kép méretének és bonyolultságának függvényében fog változni.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás